


 |
Egy hónap alatt Magyarországot megismerni és
átfogó képet közvetíteni az országról a német
nyelvű médiumokon keresztül – leginkább ez
foglalkoztatta azt a tíz német, osztrák, és
dél-tiroli (Olaszország) újságírót, akik 2008.
szeptember 14 – október 14. között nálunk jártak.
Ezalatt körutazást tettek vidéki városokban
(Szeged, Hódmezővásárhely, Pécs), közeli
romániai (Temesvár) és szerbiai (Szabadka)
településeken. Majd Budapesten találkozók egész
sorát élték át, a legvégén pedig együtt
dolgozhattak magyar újságíró-kollégákkal. 30 nap
alatt 40 különböző programon vettek részt,
politikai, gazdasági és kulturális témákban
egyaránt. Ez olyan alap, ami elegendő új
ismeretet szolgált ahhoz, hogy jó történetekkel
rukkoljanak ki a német nyelvű közönség számára.
2006/2007-ben ötvennél több sajtómegjelenést
produkáltak a Médiatandem-résztvevők. Kiváncsian
várjuk, mit hoz 2008/2009.
A „Médiatandem Magyaroszág”-ösztöndíjprogramot
már másodszor szervezte meg a Bálint György
Újságíró Akadémia a Robert Bosch Alapítvánnyal
együttmüködésben. A fővédnöki szerepet Dorothee
Janeztke-Wenzel, Németország budapesti
nagykövete vállalta magára. Külön köszönet
illeti a Magyar Turizmus Zrt-t a vidéki
körút támogatásáért, valamint valamennyi magán-
és intézményi közreműködőt, akik nélkül nem
jöhetett volna létre a projekt. (A nevek a “Partnerek”
aloldalon megtalálhatók).
A Médiatandem Magyarország-projekt a
nyomtatott sajtó, a televízió, a rádió és az
internet területén dolgozó, közép-európai
országok iránt érdeklődő újságíróknak szóló
kezdeményezés. Olyan motivált szakembereket
támogat, akik fontosnak tartják a folyamatos
továbbképzést és a szakmai területükön is
túlnyúló tapasztalat- és véleménycserét.
Emellett nyitottak a közép-európai régió
történelmének, kultúrájának és az itt élők
gondolkodásmódjának megismerésére.
A Médiatandem Magyarország szoros
kapcsolatban áll a
Robert Bosch Alapítvány más, közép- és
kelet-európai újságírók közötti
kapcsolatfelvételt segítő médiaprojektjével.
Mindenekelőtt a "Medien-Mittler
zwischen den Völkern" (Média: a népek
közötti közvetítők) és a
Medientandem Polen (Médiatandem
Lengyelország) programokat említhetjük meg,
amelyek szintén együttműködnek a
Netzwerk Journalisten Ost-West nevű
hálózaton keresztül, melyhez Kelet-Európával
foglalkozó németajkú vagy németül tudó újságírók
csatlakozhatnak. A hálózat részt vesz az
n-ost nevű egyesület működtetésében, amely a
kelet-európai térségből érkező tudósítások piaci
képviseletét tartja feladatának a német nyelvű
országokban.
|